selection.hu wine&cafe  

Fuxli

Loading
 

Borvidékek

Magyar borok


Pannonhalma-sokoróaljai borvidék borászatai


 
Pannonhalma-sokoróaljai borvidék

Területe: 650 ha

Klima

A borvidék klímája kedvező. Az évi középhőmérséklet 10 C°. A fényellátottság közepes, az évi napfénytartam 2000 óra körül alakul. Az évi csapadékösszeg sokéves adatok alapján 600-650 mm között várható. A csapadékeloszlás viszonylag szerencsésnek mondható.

Talaj

A borvidék legjellemzőbb talajképző alapkőzete a lösz. A DK-ÉNY-i vonulatokat mély vízmosások szabdalják. A borvidék talajadottságai változatosak. Az alapkőzeteken barna erdőtalajok, illetve kisebb arányban barnaföldek alakultak ki.

Szőlőfajták

Meghatározó szőlőfajták az Olaszrizling, a Rajnai Rizling, a Tramini, a Királyleányka, a Chardonay, a Rizlingszilváni. Az új ültetvények új fajtákkal (Kékfrankos, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon, Merlot, Pinot Noir) színesítik a borvidék kínálatát.

Termőhely

A borvidékhez jelenleg 13 település (Écs, Felpéc, Győr-Ménfőcsanak, Győrság, Győrszemere, Győrújbarát, Kajárpéc, Nyalka, Nyúl, Pannonhalma, Pázmándfalu, Ravazd és Tényő) tartozik.

Történelem

Az egyik első írásos emlékünk, a Szent Márton hegyén fekvő monostor (ma Pannonhalmi Főapátság) alapítólevele már egyértelműen utal a vidék borkészítési hagyományára, hiszen a tized alá eső termények között az elsőként említi a szőlőt. Egy apátsági összeírás alapján 1093-ban a szőlőművesek a vidék lakosságának 17 százalékát tették ki. Egy 1198-ban kelt esztergomi vámszabályzat ugyancsak említi a sokorói borokat, tehát a tájegység már abban az időben is komoly borkereskedelemmel bírt.

A XIV századtól a XVIII. századig Európa legnagyobb bortermelője Magyarország volt. Egy 1600-as évek elejéről származó összeírás szerint az apátság kilenced, illetve tized utáni jövedelme 2100 akó bor volt – azaz a vidéken több mint 10 ezer akó bor termett, s voltak falvak, ahol egy-egy családra 100-120 akó termés jutott.

Rendelkezünk egy 1712-ből származó, a Szent Márton hegyéhez tartozó szőlőbirtokok gazdáinak kiadott rendtartással is – így például büntetés járt annak, aki az uraság és a hegymester engedélye nélkül, korábban leszedte szőlőjét. A borvidéken tehát nagyon szabályozott termesztés folyt.

Egy a Pannonhalmi-dombságra kiterjedő 1874-es felmérés adatai szerint 4694 kh szőlőt műveltek - a leírás szerint a legtöbbet (1340 kh) Ménfőn. Felpécen 1269, Nagy-Baráton 1094 kh-at jegyeztek.

A filoxériavész (1875) a borvidéken 1500 kh. területet pusztított el, az összterület 30 százalékát, ami országos összehasonlításban nagyon jó arány. Ennek köszönhető, hogy a direkttermő fajták – az Othello kivételével – elterjedése nagyon csekély mértékű lett. A borvidéken élőknek alapvetően nem tetszettek ezek az új fajták, ezért nagy erőfeszítéseket tettek a filoxéria, majd az 1880-as években megjelent gombabetegség, a peronoszpóra legyőzésére. Folyamatos volt a tőkepótlás, de már alkalmazták a szénkénegezést, valamint a bordói levet is annak érdekében, hogy a régi fajtákat megőrizzék, a megszokott minőséget a piacon biztosítani tudják. Ennek ellenére a termőterület 1914-re 1000 kh-ra esett vissza.

A II. világháború után elöregedtek a birtokok, majd a z 1959-ben végrehajtott tsz-esítés után a termőterületeket táblásították. Az akkori állami rendelet 14 borvidéket említ – köztük a pannonhalmit. A nagyüzemi telepítések 1963-ban, Pannonhalmán indultak meg. Elterjedt a Lenz-Moser-féle magasművelés. A nyolcvanas évek végén a borvidéken 958 hektáron folyt nagyüzemi és további 3-400 hektáron háztáji szőlőtermesztés.

 

Az Ön kosara jelenleg üres...

 -

ugrás az oldal tetejére...
   
Globula NetStudio